Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szoborcserék

2009.12.28
 Milleniumi Emlékmű
Olyat fogunk játszani, hogy részletesen vagy kevésbé részletesen, de bemutatunk építészeket, akik alapvető hatással voltak Budapestre. Az újságírásra szokás mondani, hogy maximum kettő ember írja az összes cikket, mindenki más csak ezeket veszi át - Budapesten is eldurran néha az ember agya, hogy itt mindent Alpár Ignác, vagy épp Finta József épített. Talán ha műveiket egymás mellé téve ismerjük meg őket, a várost is jobban megértjük - de ha nem is, biztos megtudunk egy-két érdekességet.
Azért kezdjük ezt Schickedanz Alberttel¹, mert csak mert. Mert csodálatos a neve. Mert egy kivételes építészről van szó, aki szakmájához pénz híján soha nem is tudta megszerezni a végzettséget, és mindig is festő szeretett volna lenni inkább - ez a sajátos szemszög látszik is épületein, tömegkezelésén, térformáló kompozícióin. Rá igazándiból még csak az elfelejtett művész toposzt sem lehet ráhúzni, mert korában sem kezelték szupersztárként. Pedig, mint már korábban írtuk, a Vajdahunyadvár lényegében az ő ötlete volt, de ő tervezte például a Műcsarnokot is. Meg a Milleniumi Emlékművet. Meg a Szépművészeti Múzeumot. És akkor ezt hívjuk így Hősök terének.
Nehezen jutott el odáig, hogy megvalósuljanak épületei. Bár aktív és elismert  tanár, bútortervező, festő és ornamentikafestő volt, nevét sokáig csak állandó pályázati szerepléseken, dobogós, de meg nem valósult terveken keresztül tudta felszínen tartani. Ez viszont azt jelenti, hogy a folyamatos útkeresésnek, az állandó újrapróbálkozásnak (akár csak ha az egy pályázatra benyújtott terv több változatban való elkészítését vesszük) köszönhetően gondolkozásának változása (fejlődése?) szépen végigkövethető. Első ilyen nagy dobása a budapesti állandó Országház tervpályázatán elért megosztott első helyezés volt, de indult az Eskü és a Fővám téri hidak, vagy a Lipótvárosi zsinagóga tervezésére kiírt pályázaton is. Legaktívabban azonban síremlék- és emlékműtervezőként működött.
 
Az Andrássy utat lezáró, a Hősök terét formába öntő Milleniumi Emlékművet sem a semmiből böfögte fel nagy hirtelenjében Schickedanz. 1870-ben nyerte meg a Batthyány-mauzóleum tervezésére kiírt pályázatot. A síremlék tervét a kivitelezés előtt módosította, így a Kerepesi temetőben megvalósult építmény nagyban eltér a beadott terven vázolt változattól, amin a Batthyány-szobor egy kör alakú emelvényen állt volna egy félkör alakú fal középpontjában. 

Hasonló ehhez az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1886. évi jubileumi kiállításán bemutatott Liszt Ferenc emlékmű-terv, amelyet Schickedanz Stróbl Alajos szobrásszal közösen készített. A közvetlenül a városligeti tó mellé tervezett  teraszos építmény gyújtópontjában helyezkedett volna el a szoborcsoport, amit egy íves oszlopsor vett volna körül hátulról.

A Szabadságharc-emlékmű helyének kiválasztására és tervének elkészítésére 1889-ben kiírt pályázaton Zala György szobrásszal társulva indult Schickedanz, de hiába, mert az emlékmű végül semmilyen formában nem valósult meg. Schickedanz itt két félköríves fal gyújtópontjába helyez egy-egy oszlopot tetejükön szoboralakkal, és ezzel a két szembeállított csoporttal fogja közre az emlékmű főrészét, egy lépcsőzetes szoborcsoportot. Mindezt a Parlament előtti térre gondolták, stadionszerűen süllyesztett formában.

Ezek után már ismerősen hat az Andrássy-szoborra benyújtott pályamű, amelyet a bíráló bizottság az 1892-es pályázat legjobbjának talált, meg nem is. Itt ismét Zala Györggyel társul Schickedanz, előbbi tervezi Andrássy Gyula lovasszobrát, amely egy félköríves terasz előterében állt volna, mögötte Schickedanz kilenc ívnyílású oszlopsorával. Az emlékművet Schickedanz az Andrássy út végébe, annak városligeti lezárásának szánta, ám épp ezért töröltette a tervből a zsűri a kolonnádot: nem volt még egyezség az Andrássy út lezárását illetőleg. Így a kolonnád ötlete a levegőben maradt, a lovasszobrot pedig a Parlament déli kapujánál állították fel, hogy aztán ott nem a világháború, hanem a Kossuth híd építésének az áldozata legyen.

Az 1896-os milleniumi kiállítás alkalmából épült fel a városligeti tavon átvezető állandó híd, így eldőlt, az Andrássy út beépítése nem folytatódik tovább. Fel is épült elé az Ybl Miklós által tervezett gloriett, de Schickedanz már nyeregben érezhette magát, mert több tervváltozattal készült a fordulatra. Először az Andrássy-szobor módosított változatát adja be a milleniumi kiállítás főbejáratára kiírt pályázatra, amelyen a szobor mögötti félkör oszlopcsarnokot kettévágja és egymástól 20 méter távolságra helyezi el, hogy ne akadályozza a hídhoz tartó forgalmat. Ezen a terven az oszlopcsarnokot díszítő szobrok nem a nyílásokban, hanem az oszlopok fölötti gerendázaton állnak. Később az Andrássy-szobrot elhagyva elkészítette a terv kapuzatos változatát, amelyen a két negyedkört egy diadalívszerű kapu köti össze, a szobrokat pedig leviszi az oszlopok közötti fülkékbe.
A főbejárat nem az ő terve szerint épült, őt bízták meg azonban (tisztázatlan körülmények között, bárminemű pályázat nélkül - volt is hőbörgés építész körökben) a kiállítás utáni állandó emlékmű tervezésével. A különálló negyedkörök gyújtópontjába már oszlopra helyezett szoboralakot képzel. Ebből a kompozícióból több változatot készít, melyek stílusukban, arányaikban  és részleteikben különböznek. Van gótikus és átmeneti stílusú változat magas, karcsú oszloppal, van tömzsi oszlop óriási Hungáriával, és van a megvalósult emlékmű, amely Zala György szobraival együtt a következő részben kerül bemutatásra az azóta történt változásokkal egyetemben.
 
Most, hogy átlendültünk a nemzeti ünnep okozta emelkedett pillanatokon, amikor használták is valamire a Hősök terét, térjünk vissza oda, hogy szemügyre vegyük az Andrássy út zárómotívumát. Motívum? Na, nem akarom így megalázni nemzetünk ezeréves fennállásának emlékművét, de most kicsit vegyünk róla le minden társadalmi, politikai, és másfajta töltetet, és beszéljünk arról, amit Schickedanz és pár szobrász - leginkább Zala György - létrehozott.
Az emlékmű egy három részből álló szoborcsoport: van két kollonád és egy 36 méter magas, magányos oszlop, plusz a talapzata. Ezen a talapzaton áll, illetve ül lován a hét vezér, akiket most nem sorolunk fel; az oszlop vagy obeliszk tetején pedig a 480 centi magas Gábriel arkangyal, aki bal kezében kettőskeresztet, jobbjában pedig a Szent Koronát tartja. A két kollonádot a szokásos közhelyek: a háború és a béke szekerei, illetve a tudás-dicsőség és munka-jólét allegorikus szoborcsoportjai díszítik szélről. A legizgalmasabb azonban a 7-7 "férőhely" sorsa, amelyet nagyjaink számára alakított ki Schickedanz.
1896-ban, a Városligeti események után indult meg az építkezés. Az ezredéves emlékmű kő részei hamar elkészültek, a szobrokra kellett sokat várni. Utolsóként a 14 uralkodó közül 1927-ben Nagy Lajos szobra készül el, és a hét vezér is csak 1929-re állt össze befejezve a művet.
Ami számunkra izgalmassá teszi a szobrokat, az maga a XX. századi magyar történelem. 1919-ben még nincs is teljesen kész a kompozíció, amikor a Tanácsköztársaság idején leemelik a Habsburg-család öt tagját róla, és a "népharag összetöri" Ferenc József szobrát. Aztán pedig vörösbe burkolják május elsejére. A Horthy korszakban sikerül befejezni teljesen, de Ferenc József már nem magyar katonai egyenruhában, hanem a Szent István-rend öltözékében feszít, ezzel is szimbolizálva az ezer év teljességét, és szervességét - lásd: revizionizmus.
A következő izgalmas esemény a második világháború. Hogyhogy nem, az emlékművet is sikerül eltalálni, méghozzá elég jó célzással II. Lipótot. A szobor teljesen tönkremegy, Mária Terézia megválik szoknyájától és lábaitól, Ferenc József pedig lefejeli a földet és kobakja behorpad. A sérült emlékmű lebontását, mint a "letűnt kor emlékét" is szorgalmazzák egyesek, de végül megmaradhat, azonban át kell alakulnia a nemzeti pantheonnak. Az 5 Áprád-házi, a 2 Anjou és a 2 Hunyadi kompatibilisnek mutatkoztak az új renddel, de az 5 osztráknak mennie kellett, így lekerült az emlékműről a megmaradt I.Ferdinánd és III.Károly szobra is.
Az üres helyek megtöltésére a koncepció a következő volt: a Habsburgok helyett az ellenükben a magyar függetlenségért küzdő mozgalmak és felkelések vezetői kapjanak helyet. A királyszobrok magassága 2,8 méter, ezzel azonos méretű alkotásokra volt szükség. A Köröndön éppen ilyenek álltak: Zrínyi és gróf Pálfy nem, Bocskai és Bethlen Gábor viszont határozottan illett a képbe. Őket 1958-ban szállították át új helyükre, a maradék három helyre pedig adta magát a névsor: Thököly Imre, II.Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos. Az ő szobraikat újonnan készítették 1953-54 során, de a régeiek stílusában. Ez az állapot látható máig.
Mi történt azonban a Habsburg-család legalább részben épen maradt 4 tagjával? Nem, nem olvasztották őket be a Sztálin-szoborba (mint az eredetileg a helyükre tervezett Andrássy-szobrot), és nem törte őket össze a "népharag" sem. Először a BTM Kiscelli Múzeumának raktárába, majd onnan Sülysápra mentek pihenőre. Mária Teréziának volt a legszebb az emlékezete, így ő már 2002-től a Szépművészeti Múzeumban látható, mióta újraalkották alsó fertáját. 2006-ban Sülysápról resturálásra előhoztak Ferenc Józsefet, III.Károlyt és I. Ferdinándot - tehát megvannak. Olyannyira meg, hogy a Szépművészeti felújítása után valahol a múzeum előtt kerülnek majd felállításra a Habsburgok. A "magyarrá avanzsált" József Nádor mellett tehát újra Habsburgok szobrai kerülnek Budapest közterületeire.