Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kossuth Lajos

Kossuth Lajos (Monok, 1802. szept. 19.Turin, 1894. márc. 20.): államférfi, a nemzeti függetlenségért, a feudális kiváltságok felszámolásáért s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. sz.-i küzdelem legnagyobb alakja.

Birtoktalan köznemes családból származott.

Tanulmányait Sátoraljaújhelyen, Eperjesen és a sárospataki főisk.-n végezte, és 1823-ban ügyvédi vizsgát tett Pesten.

1824–32 között ügyvédi gyakorlatot folytatott szülőföldjén, Zemplén vm.-ben.

1832 végén került a pozsonyi ogy.-re mint távollevő főrendek képviselője. Itt szerk. az Országgyűlési Tudósításokat (1832–36), amelyben a reformellenzéknek a társadalmi haladásért és a nemzeti érdekek védelmében vívott harcát népszerűsítette.

Az ogy. berekesztése után hasonló szellemben szerk. a Törvényhatósági Tudósításokat (1836–37). Lapját hamarosan betiltották, őt magát 1837-ben letartóztatták és 4 évi fogságra ítélték.

1840. máj.-ban szabadult, és 1841. jan.-ban megindította a Pesti Hírlapot. Ennek szerk.-jeként vezércikkeiben fellépett a feudális kiváltságok ellen, a polgári szabadságjogok és az ország alkotmányos függetlenségének követelésével. Nem vette azonban figyelembe a nemzetiségek követeléseit; e kérdésben összeütközésbe is került a nálánál türelmesebb nemzetiségi politikát hirdető Széchenyivel. Legfőbb eszköznek céljai elérésére a nemesek és a nép „érdekegyesítését”, politikai összefogását tekintette, a nemesség vezetése alatt.

Lapjának rendkívüli hatása a konzervatívok, sőt a reformellenzéktől már korábban elszakadt Széchenyi támadását is kiváltotta (Kelet Népe, 1841), amelyre ~ Feleletében (1841), majd hírlapi vitacikkekben adta meg a választ.

1844 derekán a kormányzat eltávolította a Pesti Hírlaptól. Ekkor a kezdeményezésére alakult Védegylet folyóiratába, a Hetilapba írta cikkeit.

A gazdasági önállóság előmozdítására megszervezte az első hazai Iparműkiállítást (1842), kezdeményezője lett a Magyar Kereskedelmi Társaság, majd a Gyáralapító Társaság megalakításának és a vámkedvezménnyel Mo.-ra zúdított osztrák iparcikkek ellen bojkottot hirdető Védegyletnek (1844).

Az Ellenzéki Párt hivatalos programjául fogadta el az általa szerk. Ellenzéki Nyilatkozatot (1847).

Az 1847 őszén megnyíló ogy.-re Pest vm. követévé választotta, és az ogy.-en az ellenzék vezéreként lépett fel.

Az 1848. febr.-i francia forradalom hírére márc. 3-án az ellenzék programjának sürgős törvénybe iktatását követelte. Döntő szerepe volt abban, hogy az ogy. megszavazta a forradalmi átalakulás eredményeit rögzítő törvényeket és a forradalom erőire támaszkodva kikényszerítette Bécs hozzájárulását.

A Batthyány-kormányban pénzügyminiszter lett.

1848 tavaszán és nyarán a forradalom továbbfejlesztésének elkerülésére törekvő kormány álláspontját képviselte ugyan, de mind szorosabb kapcsolatba lépett a forradalmi tömegek követeléseinek leginkább hangot adó radikálisokkal.

Júl. 11-i beszédével elérte a haza védelmére szükségesnek tartott 200 ezer újonc és 42 millió Ft megajánlását.

Szept. 6-án elrendelte az első m. bankjegyek kibocsátását a nemzet védelmi szükségleteinek fedezésére.

Szept. 15-én javaslatára választotta meg az ogy. a védelem megszervezésére az Országos Honvédelmi Bizottmányt.

Szept. végén nagy sikerű toborzó körúton szólította fel az Alföld népét a haza és a jobbágy felszabadító forradalom védelmére.

A Batthyány-kormány lemondásával a végrehajtó hatalom gyakorlása a Honvédelmi Bizottmányra szállt, amely ~ ot választotta elnökévé.

A szabadságharc további menetében óriási feladatokat oldott meg mind a hadsereg megszervezése, mind a nemzeti ellenállás és forradalmi helytállás gazdasági, társadalmi és politikai feltételeinek megteremtésében.

Marx megállapítása szerint Danton és Carnot volt egy személyben. Döntő része volt abban, hogy az arisztokraták árulása és az 1848 végén, ill. 1849 elején a liberális nemesség soraiban is elharapódzó megalkuvás, amelyet a Békepárt képviselt, nem tudott úrrá lenni a forradalmi erőkön.

Kezdeményezésére mondta ki Debrecenben az ogy. 1849. ápr. 14-én a Függetlenségi Nyilatkozatban a Habsburg-ház trónfosztását. ~ot ugyanakkor ideiglenes államfővé, kormányzó-elnökké választották.

A szabadságharc végső szakaszában felismerte, hogy új intézkedések lennének szükségesek a mo.-i nem magyar népek nemzeti jogainak biztosítására. Végül is nem tudott úrrá lenni az ingadozáson, amely a cári beavatkozás és a hadihelyzet romlása után a vezető réteget mindjobban hatalmába kerítette, és nem lépett fel kellő eréllyel Görgey magatartása ellen.

1849. aug. 11-én kénytelen volt átadni a hatalmat Görgeynek, aki röviddel ezután letette a fegyvert. ~ több ezer társával török földre menekült.

Néhány hónapot a mai Bulgária területén (Viddinben és Sumlában) töltött, majd szűkebb környezetével együtt a kisázsiai Kiutahiába internálták. Itt készítette el a Mo. belső berendezkedésének átszervezésére, a nemzetiségek önkormányzatának messzemenő biztosítására irányuló kiutahiai alkotmánytervet (1851).

1851-ben Angliába utazott, ahol a tömegek nagy ünneplésben részesítették, akárcsak 1851–52-i amerikai útján is.

1852 nyarán visszatért Angliába és családostul Londonban telepedett le. Kapcsolatot tartott fenn a francia, olasz, orosz, német és lengyel – jobbára kispolgári emigráns körökkel, mindenekelőtt Mazzinival, akinek ~ra gyakorolt hatása megmutatkozott az 50-es évek eleji, kellően meg nem alapozott felkelési kísérletek szervezésében.

Marx és Engels bírálták ezeket a kísérleteket, amelyek szervezésében ~ nem vette tekintetbe, hogy a forradalmi helyzet megszűnt. A következő években ~ arra számított, hogy a nagyhatalmak közötti konfliktus teszi lehetővé Mo. felszabadítását; ezért összeköttetésbe lépett III. Napóleonnal, ~nak ezt a politikáját – a reakcióval való összefogást a m. nép felszabadítása érdekében Marx és Engels helytelennek tartotta.

Mikor az 1859-i osztrák-olasz-francia háború előkészítése idején III. Napóleon és Cavour kilátásba helyezték Mo. felszabadításának elősegítését, ~ Teleki Lászlóval és Klapka Györggyel megalapította a Magyar Nemzeti Igazgatóságot és megindította a Magyar Légió szervezését.

Miután III. Napóleon váratlanul békét kötött Ausztriával, ~ mind egyértelműbben a függetlenségükért küzdő elnyomott népek mozgalmával kívánta összekapcsolni Mo. felszabadítását. A hazai és szomszédos testvérnépekkel való összefogás gondolatát sok utópisztikus elemet is tartalmazó tervekben, a jövőre nézve a már felszabadult népek majdani Duna-konföderációjára vonatkozó, szintén utópisztikus tervében (1862. máj.) fejtette ki.

Olaszo.-ból – ahová 1861-ben átköltözött – küldött üzeneteiben, leveleiben, a Deákhoz intézett híres nyílt levelében (Cassandra-levél, 1867) óvta a nemzetet attól, hogy osztozzék a Habsburg-hatalommal az elnyomott népek feletti uralom felelősségében. ~ a párt képviselőihez intézett számos levélben intett a nemzeti érdekek következetesebb védelmére, a demokratikus törekvések támogatására (választójog kiterjesztése, főrendiház eltörlése, virilizmus megszüntetése, az állam és egyház szétválasztása stb.); társadalmi programjában azonban nem lépett tovább, mindvégig megmaradt polgári demokratikus álláspontjának határai között. – 1865 után – néhány éves megszakítással – Turinban (Torino) élt.

Irataim az emigrációból címmel közrebocsátott három kötete az emigráció 1859–62 közötti tevékenységéről számolt be.

1889-ben a m. kormány által életbe léptetett intézkedés folytán elvesztette m. állampolgárságát, ami a nép széles körében felháborodást váltott ki; a városok és községek hosszú sora díszpolgárrá választotta.

Budapesti temetésén hatalmas részvét nyilatkozott meg. – M. K. L. összes munkái (I–XIII. Kiadta Helfy István-Kossuth Ferenc, Bp., 1880–1911); Irataim az emigrációból (I–III. Bp., 1880–1882); K. L. válogatott munkái (Sajtó alá rendezte: Kossuth Ferenc, Bp., é. n.); K. L. összes munkái. Országgyűlési tudósítások (I–V. Sajtó alá rendezte Barta István, Bp., 1948–61); K. L. összes munkái (XI–XV. XII. k.-t szerk. Sinkovics István, többit Barta István, Bp., 1951–55); Fel mindnyájan a hon védelmére! Válogatott cikkek, beszédek és egyéb iratok (Összeállította és sajtó alá rendezte: Barta István-Spira György, Bp., 1951). – Irod. Viszota Gyula: Gróf Széchenyi István írói és hírlapi vitája K. L.-sal (I–II. Bp., 1927–1930); Viszota Gyula: K. L. és a Pesti Hírlap (Századok, 1929. 1–3.); Jánossy Dénes: A K.-emigráció Angliában és Amerikában. 1851–56 (I–II. Bp., 1940–1948); Révai József: K. L. (Bp., 1944); Kosáry Domokos: K. L. a reformkorban (Bp., 1946); Koltay-Kastner Jenő: Iratok a K.-emigráció történetéhez, 1859 (Szeged, 1949); K. zászlaja alatt (Összeállította: Lukácsy Sándor, Bp., 1951); K. Emlékkönyv. 1802–1952. (I–II. Szerk.: I. Tóth Zoltán, Bp., 1952); Barta István: K. alföldi toborzó körútja 1848 őszén (Századok, 1952. 1. sz.); Lukács Lajos-Mérei Gyula-Spira György: K. L. (Bp., 1952); Szabó István: K. és a jobbágyfelszabadítás (Századok, 1952. 3 –4. sz.); Andics Erzsébet: K. harca az árulók és megalkuvók ellen a reformkorban és a forradalom idején (Bp., 1955); Koltay-Kastner Jenő: A K.-emigráció Olaszországban (Bp., 1960); Csabai Tibor: K. és az irodalom (Bp., 1961); Kovács Endre: A Kossuth-emigráció forradalmi és demokratikus kapcsolatai (Bp., 1964); Barta István: A fiatal K. (Bp., 1966). – Szi. Áldor Imre: Aranyfurulya (Bp., 1868); Vajda János: Egy lap a K.-irodalomhoz (K.-album, Bp., 1868); Vajda János: Egy honvéd naplójából (Pest, 1869); Hentaller Lajos: A szabadságharc dalai (Bp., 1895); Káldy Gyula: A szabadságharc dalai (Bp., 1897); Jókai Mór hátrahagyott művei (IV. Bp., 1912); Jókai Mór: Az én életem regénye (Bp., 1917); Hegedüs Loránd: K. (dráma, Bp., 1927); Balassa Imre: K. (Egy nagy élet regénye, Bp., 1928); Juhász Gyula: Holmi (Bp., 1929); Babits Mihály: Kép egy falusi csárdában (Összes versei. Bp., 1942); Rubinyi Mózes: Magyar költők negyvennyolcban (Bp., 1948); Illyés Gyula: Két férfi (r., Bp., 1950); Tömörkény István: A szögény piac. Kétkézi munkások (Bp., 1951); Dégh Linda: A szabadságharc népköltészete (Bp., 1952); Illyés Gyula: Fáklyaláng (dráma, Nemzeti Színház, 1952); Feltámadt a tenger (film, 1953); Vas Zoltán: Esik eső karikára (r., Bp., 1965); Vas Zoltán: Ha még egyszer azt üzeni… K. L. élete az emigrációban (r., Bp., 1967).

Forrás: http://www.mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/08465.htm