Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mátyás király

Mátyás Király

1. (I.) magyar király, Csehország királya, Ausztria hercege, Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet második fia. Szül. Kolozsvárt, valószinüleg 1440 febr. 23. (Az idevágó különböző nézeteket v. ö. Fraknói Hunyadi Mátyás című művében, 73-74. old.), megh. 1490 ápr. 6. A gyermek kiváló nevelésben részesült, melyre leginkább Hunyadi János ifjukori barátja, Zrednai Vitéz János, akkori váradi püspök volt nagy befolyással. 1444. Sanocki Gergely, vieliczkai plébános, I. Ulászló volt gyóntatója, vezette M. oktatását. A rendkivül tehetséges ifju elsajátította a német, latin és szláv nyelveket és atyjának a külfölddel való érintkezéseiben korán volt segítségére. Hunyadi János 1451 aug. Brankovics szerb fejedelemmel szerződést kötött, melynél fogva a fejedelem unokája, Cillei Erzsébet eljegyeztetik M.-sal, aki 1453 jan. László bátyjával együtt felvette a besztercei örökös gróf címét. 1454 nyarán pedig Nándorfehérvárt apjától lovaggá üttetett, 1455 aug. megköttetett M. és Cillei Erzsébet között a már 1453. tervezett házasság, bár a tényleges egybekelést még elhalasztották. M. Budán maradt az udvarnál, ahol V. László király kamarássá tette; Cillei Erzsébet pedig Hunyad várába költözött, s ott 1455 végén váratlanul meghalt. Hunyadi János halála után M. anyjával Temesvárra ment, ahonnét nemsokára 1457 márc., aggódó anyja ellenére Budára csalták. Márc. 14. az udvari párt fondorlatai miatt László bátyjával együtt M. is börtönbe került, fej- és jószágvesztésre itéltetett. E büntetést azonban rajta nem hajtották végre, csupán bátyján. Midőn V. László király máj. végén forradalomtól tartva Bécsbe menekült, M.-t magával vitte 1457 nov. 23. pedig maga után Prágába hozatta. A király azonban váratlanul meghalt s igy M. Podjebrad György csehországi kormányzó kezei közé került, aki a Hunyadi-ház barátja lévén, igen szivesen bánt vele. Magyarországon ezalatt egy nagy párt roppant buzgalommal M.-t hirdette trónjelöltnek. Hunyadi Erzsébet és Szilágyi Mihály, M. nagybátyja, Vitéz János és a szentszék minden erejükkel azon voltak, hogy e tervet megvalósítsák. Podjebradnak is érdekében állott, hogy Magyarországnak nemzeti királya legyen, még pedig M. személyében, azért kijelentette, hogy őt támogatja a trón elérésében, vele szövetkezik, sőt Katalin leányát eljegyzi vele. Azonban M.-t egyelőre nem bocsátotta el udvarából. Miután Podjebrad sógorát, Ujlaki Miklós erdélyi vajdát, a Hunyadi-ház egyik legnagyobb ellenségét rábirta jelöltségének visszavonására, még csupán Garai László nádor állott útban. De ez is hajlandónak mutatkozott a kibékülésre. 1458 jan. Szegeden közte és Hunyadi Erzsébet meg Szilágyi Mihály közt esküvel megpecsételt szerződés jött létre. Garai megigérte, hogy M.-t segíti a királyválasztásnál, de trónját csak akkor foglalhatja el, ha Garai leányát, Annát nőül veszi. 1458 jan. kezdődött a rákosi királyválasztó országgyülés. Szilágyi Mihály 15000 fegyveressel érkezett. A budai várban tanácskozó főrendek közül mindazokat, kik tartottak a trónra kerülő M. boszujától, igéretekkel, okiratokkal és esküvel megnyugtatta. A befagyott Duna jegén tolongó 40000 főnyi köznemesség ugyis örömmel fogadta M. jelöltségét, melyben az idegen uralom letünését és szebb jövő biztosítékát látta. 1458 jan. 24. egyhangulag M.-t választották meg királynak s öt évre Szilágyi Mihályt rendelték melléje kormányzóul. A rendek küldöttséget menesztettek Podjebradhoz, hogy M.-t bocsássa szabadon, III. Frigyes császárhoz pedig azért, hogy adja ki a birtokában levő magyar koronát. Podjebrad 1458 febr. 5. a határon 50000 arany váltságdíj fejében átadta M.-t a reá várakozó fényes magyar kiséretnek. Nagy zavarokat okozott a Podjebrad leányával kötött eljegyzés, mellyel M. anyja, nagybátyja és a magyar főurak ellenkeztek, akik a Garaival kötött szerződést akarták végrehajtani. M. azonban nem volt hajlandó Podjebradnak adott szavát megszegni és bátyja egyik gyilkosának leányát elvenni. Rá is birta anyját és nagybátyját, hogy a Garai-családot lecsendesítvén, 1458 febr. 9. Strasznicon a Podjebraddal való szövetség okiratát megerősítsék. Febr. 14. érkezett a király Budára, ahol nagy pompával fogadták.

Az országot ez időben vagy veszély fenyegette. Keletről a török, nyugatról III. Frigyes császár, délről Velence, északról Lengyelország ellenséges szemmel tekintettek Magyarországra. Magában az ország északi részében a cseh rablók garázdálkodtak (l. Giskra). Sem elég pénz, sem hadsereg nem állott M. rendelkezésére, akinek saját nagybátyja, a kormányzó, is terhére volt. Ettől csakhamar megszabadult, amidőn rábirta, hogy az Alföldre menjen a török ellen (1458 márc.). Helyette tanácsosul Zrednai Vitéz Jánost vette maga mellé, aki, bár tulajdonképen hivatalos állást nem foglalt el, legnagyobb befolyással volt az ügyek vezetésére. A cseh rablókkal is ez időtájt vette fel a küzdelmet, mely évek során változó szerencsével folyva, M. győzelmével végződött 1465. Magával a cseh kormányzóval, Podjebrad Györggyel, kinek királlyá való koronáztatására a győri és váci püspököket küldte, nagyon bensőséges viszonyban állott, sőt vele együttesen szándékozott a török ellen támadó hadjáratot vinni. 1458 jun. a még mindig makacskodó Garai Lászlót megfosztotta hivatalától és Gúthi-Ország Mihály főudvarmestert tette nádorrá. A sértett Garai szövetkezett Ujlaki Miklós erdélyi vajdával és Szilágyi Mihállyal, aki észrevette, hogy M. őt az udvartól távol akarja tartani. M. azonban hirét vette az összeesküvésnek és aug. kibékült nagybátyjával, aki lemondván a kormányzói tisztről, egynéhány királyi uradalmat és a besztercei örökös grófságot nyerte. 1458 aug. 24. a törökök Galambóc várát hatalmukba ejtették. A király szeptember havában a törökök ellen indult és Szerbiába küldte csapatait, melyek a törökökön győzelmet arattak. Hogy nagy haditerveit végrehajthassa, az egész országra adót vetett ki a rendek megérkezése nélkül. E törvényszegésre Garai és Ujlaki megint szövetkeztek Szilágyival és külső segély után kezdtek látni. Erre M. 1458 okt. 8. Nándorfehérvárt elfogatta Szilágyit és lefejezéssel fenyegette. Azonban a szentszék közbenjárására megkegyelmezett neki és Világos várába záratta. 1458 dec. M. Szegedre országgyülést hirdetett, melyen keresztülvitte a honvédelem reformját. Ez időben Bnosznia vitéz királya, Osztója Tamás, M.-nak szövetségét ajánlott fel, elismervén a magyar korona fenhatóságát Boszniára és Szerbiára. A pártos főurak ellenben Szilágyi elfogatása után nyiltan felajánlották a koronát III. Frigyes császárnak. M. e rossz hirek hallatára 1459 jan. végén Budára hivta össze a főrendeket, kik neki hűséget esküdtek, mire viszont ő is biztosította jogaikat ber. 10. Azonban a főrendi ellenzék: Garai, Ujlaki, Bánfi, a Kanizsai testvérek Frigyest Magyarország királyának nyilvánították és Bécsújhelyt 1459 márc. 4. a birtokában levő szent koronával megkoronáztatták. M. ápr. havában Nagy Simon macsói bánt a határszélre küldte, aki először vereséget szenvedett, később azonban győzelmet aratott Frigyesen. Erre az időközben elhunyt Garainak özvegye, Ujlaki, Kanizsai és még többen meghódoltak a nagylelkü és engesztelékeny királynak. II. Pius pápa pedig, aki nem akarta, hogy M elvonassék a törökök ellen tervezett nagy támadóháborutól, Carvajal bibornok útján igyekezett őt Frigyessel kibékíteni, ami egyelőre nem járt sikerrel. M.-nak Podjebradhoz való jó viszonya sem maradt zavartalan, mert e kétszinü ember mind M.-sal, mind frigyessel barátságban maradni, őket azonban egymás ellen uszítani törekedett. Szilágyi Mihály is, miután börtönéből kiszabadult, Mátyás ellen fegyverkezett, de Carvajal és Széchy bíbornok hamarosan kibékítették őt, miután M. is Szerbia fejedelemségét igérte neki. 1460. a felvidéki garázda csehek is nyugtalankodni kezdtek. M. személyesen indult ellenük s több rablóvárukat megostromolta (l. Giskra).

Ez év utolsó napjaiban Podjebraddal egyezségre lépett, mely szerint 1461 máj. átveszi jegyesét, Katalin hercegnőt, megesküszik vele, bár az egybekelés csak két év mulva fog bekövetkezni. Miután M. ekkép a cseh királlyal szemben biztosítva volt, elhatározta, hogy III. Frigyes ellen háborut indít. Szövetkezett is az ausztriai forrongó elemek vezérével, Frigyes öccsével, Albrecht főherceggel, akinek segítségére Gúthi-Ország nádor vezérlete alatt sereget küldött. 1461 szept. havában azonban Podjebrad ravasz fondorlataira Albrecht békét kötött, mely önhatalmulag M.-ra is kiterjesztetett. M. arról is értesült, hogy az Ujlakiak, Bánfiak, Marótiak stb. Podjebrad fiának, Viktorin hercegnek, felajánlották a magyar koronát. Azért idején valónak látta, hogy Frigyessel kibéküljön. Vitéz kancellár s a pápai legátus közvetítésével 1462 ápr. kibékült. Frigyes visszaadja a szent koronát 60000 arany fejében, M.-t fiának fogadja és minden hadi vállalatában pártolja. Ha M. örökös nélkül halna meg, a magyar trón a császárra száll, aki élethossziglan viselheti a magyar király cimét és Sopron kivételével megtarthatja magyarországi birtokait. Máj. 20. a budai országgyülés is beleegyezését adta a Frigyessel kötendő béke terhes feltételeihez. M. ez időben lépett egyezségre Giskrával is, és rendet csinált Vlád és Radul, egmással versengő oláhországi vajdák között. 1463 máj. 1. egybekelt feleségével, aki azonban már 1464 jan. meghalt szerencsétlen szülés következtében. Csak most nyert M. arra időt, hogy a töröktől fenyegetett délvidék védelmére induljon, ahol Ali bég seregét megverte, Szerbiát feldúlta és 15000 keresztény foglyot szabadított ki. 1463 okt. behatolt Boszniába is; Jajcáig jutott, mely hatalmas erősség hosszas ostrom után meghódolt neki. 1464 jan. a csehek garázdálkodása miatt vissza kellett térnie Magyarországba, ahol márc. 29. a Frigyestől végtére kiadott szent koronával Székesfehérvárt nagy pompával megkoronázták. 1465 okt. M. meghódította Boszniának eddig török kézben levő részeit is, de a török ellen tervezett nagy támadó hadjáratát pénzhiány és csekély külföldi segély miatt meg nem valósíthatta.
Ez időben a szentszék és Podjebard közt súlyos összeütközések támadtak, mert a cseh király a katolikusokkal szemben a koronázáskor vállalt kötelességeinek nem tett eleget, sőt még inkább pártolta a huszítákat. II. Pál pápa 1465 nyarán maga elé idézte s elhatározta, hogy makacskodás esetén trónvesztettnek fogja nyilvánítani. 1465 okt. pedig többek között M.-hoz is fordult, hogy segítsen neki a cseh király ellen hozott ítélet végrehajtásában, amire M. hajlandónak mutatkozott. 1467 márc. M. pénzügyi reformjai általános és mély elégületlenséget szültek, melyet ellenségei ki akartak zsákmányolni. Podjebrad is, akit a pápa már 1466 végén egyházi kiközösítéssel sujtott, kivülről szintén izgatott M. ellen. A közhangulat 1467 aug. az erdélyi lázadásban talált kifejezést, melynek élén a Szentgyörgyi és Szapolyai grófok, Elderbach Bertalan és mások állottak. M. azonban zamar elfojtotta a lázadást és a megbánó vezéreknek megkegyelmezett. De büntetésül leszállította az erdélyi nemesség vérdíját. Ugyanekkor indult István moldvai vadja ellen, de megveretett és az év végén kénytelen volt Brassóba visszavonulni.
Ekkor fontos változás állott be. A szentszék rá nem birhatván Kázmér lengyel királyt, hogy a cseh koronát elfogadja, azt M.-nak ajánlotta fel. A csehektől megtámadott Frigyes császár M.-nak, ha ez őt segíti, hajlandó volt nagy engedményeket tenni és római királlyá való választását keresztül vinni. A cseh katolikus rendek is felajánlották M.-naka királyi címet, aki erre 1468 ápr. nagy sereggel Csehországba indult. Jul. 4. győztesen bevonult Omützbe. 1469 jan. azonban arról értesült, hogy a Rómában időző Frigyes császár ellene fondorkodik. Ennek hallatára Podjebraddal szemben, aki azt igérte, hogy a császári trónra segíti, igen békülékenynek mutatkozott. Most a megrémült cseh, morva és sziléziai kat. rendek Sternberg Zdenkó indítványára M.-t Olmützben cseh királynak választották 1469 máj. 3. és nemsokára Brünnben meg is koronázták. Jun. elején Boroszlóban M.-nak találkozása volt Frigyes brandenburgi választó-fejedelemmel, akit tekintélyes évi díjjal le tudott kötelezni. II. Frigyes szász választó-fejedelem özvegye pedig, Margit főhercegnő, cseh hűbéreinek megerősítését kérte M.-tól, akihez a bajor hercegek is közeledtek. 1470 febr. Bécsben alkudozásokat folytatott a császárral, kinek öt éves leányát el akarta jegyezni. Megállapodtak abban, hogy jun. együtt jelennek meg a német birodalmi gyülésen; de miután márc. M. egy ellene tervezett merénylet hirét vette, minden tárgyalást megszakítván, Pozsonyba ment. A császár félve M. boszujától, szövetkezett a lengyel királlyal, a burgundi herceggel és több német fejedelemmel. A harc változó szerencsével folyt, amidőn Podjebrad 1471 márc. meghalt. M. erre Csehországba sietett és mindent elkövetett, hogy a kuttenbnergi királyválasztó országgyülésen megválasszák; de a rendek többsége Kázmér lengyel király tizenöt éves fiát, Ulászlót választotta meg. M. mindazonáltal fentartotta igényeit, melyeket II. Pál pápa is megerősített.
Mig a csehországi viszonyok ekkép fejlődtek, azalatt Magyarországon Zrednai Vitéz János esztergomi érsek és Csezmicei János (Janus Pannonius) pécsi püspök, eddig a király legbefolyásosabb tanácsadói, összeesküvést terveztek M. ellen. Ők ugyanis belátták, hogy M.-nak, nem harcolhatván egyszerre Lengyelországgal, Csehországgal és a császárral, le kell tennie a német-római császárság elnyerésére irányuló, már régibb keletü nagyravágyó terveiről. M., ki a császárságot nmcsak hiuságból, hanem a nyugati kereszténységnek a török ellen való könnyebb egyesítése céljából kivánta, nem akart engedni. Az igy támadt feszültséget még fokozta Beckensloer János egri püspök, aki őket kiszorítván, lassankint mindenható lett a királynál. Az esztergomi érsekhez - aki a kancellári állásból való elmozdítása miatt különösen megsértődött - és pécsi püspökhöz csatlakozott még Szapolyai Imre, Rozgonyi Rajnald s többen a nemességből, akiket a király erélye, szigora és nagy célok elérésére olykor az alkotmányt is sértő politikája felháborított. Kázmér lengyel király másodszülött fiának, a tizenhárom éves Kázmér hercegnek, ajánlották fel a koronát. M. ennek neszét vevén, a morvaországi Iglauból hirtelen útnak indult és 1477 jul. Budára érvén, ellenségeit lekötelezte és a rendek sérelmeinek orvoslását igérte. Midőn szept. a lengyel udvar hadatizent, kiáltványára maga az országgyülés adott elutasító választ. Nov. 8. Kázmér 12000 főnyi sereggel Hatvanban ütött tábort. Majd Nyitra várában vonult meg, de M. közeledtére örökre elhagyta az országot. Az összeesküvés elfojtása után a kegyvesztes Vitéz János helyébe Beckensloer lett esztergomi érsek, aki Veronai Gábor erdélyi püspök és udvari kancellárral együtt ösztökélte M.-t újabb csehországi hadi vállalatra. Azonban mielőtt háborura került volna sor, 1473 febr. IV. Sixtus pápa közbenjárására Neisse sziléziai városban összejövetel volt, melyben M. követei előterjesztették urok ajánlatát, mely szerint nőül veszi a lengyel király leányát, fiának fogadja Ulászlót és biztosítja részére a cseh örökösödést. De sem itt, sem aug. 15. Troppauban nem jött létre egyezkedés. 1474 elején Ófaluban ugyan béke jött létre Lengyelország és Magyarország közt, melyet azonban nem tartottak meg. Kázmér és Ulászló ugyanis Frigyes császárral szövetkezve, 1474 okt. 60000 főnyi lengyel s 20000-nyi cseh haddal Boroszló felé közeledtek, ahol M. 10000-nyi sereggel időzött. Ez nem bocsátkozott nagy ütközetekbe, hanem apró kirohanásokkal, guerillaharcban pusztította az ellenségeket és elvonta tőlük az élelmi szereket. Miután a cseheket s lengyeleket járvány is megtizedelte s M. csapatai Lengyelországba is betörtek, Kázmér és Ulászló megalázkodva fegyverszünetet kértek, mely 1474 dec. 8-tól 1477-ig terjedő érvényességgel létrejött. Csehországban mindegyik uralkodó azt a területet tartotta meg, mely a háboru előtt hatalmában volt.
Most a béke éveit a törökök elleni nagy hadjáratra akarta felhasználni. 1475 elején a törökök betörtek az országba, egészen Nagyváradig vonultak és mindenfelé pusztítottak. M. Budára hivta a rendeket, akik most nagyon áldozatkészeknek mutatkoztak. Uzon Hasszán, Persia uralkodója máj. értesítette M.-t, hogy kelet felől fog a törökre támadni, ha a keresztény fejedelmek ezt nyugatról teszik. István, moldvai vajda is felajánlotta haderejét. II. Mohammed szultán megszeppent e készülődések hirére és fegyverszünetet kért, de M. őt visszautasította és 1475 okt. Pétervárad felé indult. Első hadi tette Szabács várának ostroma volt, mely 1475 február 15. e fontos vár bevételével végződött. A háboru folytatásában a megváltozott politikai helyzet akasztotta meg. Beckensloer János érsek hűtlenül elhagyta és Bécsbe ment a császárhoz, aki XI. Lajos francia királlyal és Merész Károly, burgundi herceggel szövetkezve, a közzsinat által le akarta tétetni IV. Sixtust és új pápát akart választani. M. ezen terv meghiusítására törekedett. A pápa patronátusa alatt ellenszövetséget akart létrehozni, melynek Aragoniai Ferdinánd, nápolyi király, lett volna feje. M. ennek egyik leányát óhajtotta nőül venni. A burgundi herceget pedig arra akarta birni, hogy leánya, Mária ne Frigyes fiához, Miksa főherceghez menjen férjhez, hanem a nápolyi király másodszülött fiához. E szövevényes terveknek Burgundi Károly halála vetett véget (1477 jan.). M. több másutt tett sikertelen kisérlet után már 1474 nyarán megkérette a nápolyi király másodszülött leányát, Beatrix hercegnőt. 1476 szept. 15. köttetett meg Nápolyban a forma szerinti házasság, melyen M. képviselő által vett részt. Dec. 12. koronázták meg a királynét, aki dec. 15. vonult be roppant pompával a fővárosba. Mostantól fogva ő, aki szellemileg is méltó volt férjéhez, volt legnagyobb befolyással az ügyek vezetésére, különösen M. olaszországi politikájára. 1476 őszétől mindig feszültebbé lett a viszony M. és a császár közt. Ez ugyanis Ulászlónak azt az ajánlatot tette, hogy elismeri cseh királynak és beiktatja a választó-fejedelmi méltóságba, amiről okiratot is adott. M. erre 1477 jun. 12. hadat üzent. Ausztriába tört s a Bécs és Bécsújhely közti területet egészen meghódította. Vezérei több várat kerítettek hatalmukba, maga M. pedig Bécset zárta körül (1477 aug.), ahonnan a császár Linzbe vonult. A pápai legátus közvetítésére M. hajlandó volt békekötésre, sőt még szövetségre is, ha a császár visszavonja az Ulászlónak adott okmányt és neki állít ki egy hasonlót. Azt is követelte, hogy Frigyes fossza meg a Sforza-családot a milanói hercegségtől s ruházza azt a nápolyi király második fiára. Hadiköltségeinek fejében pedig fizessen M.-nak 1000000 aranyat kárpótlásul. A császár 1477 dec. elfogadta e feltételeket. 1478 nyarán Ulászló és M. közt is létrejött az a szerződés, mely szerint mindketten egyforma jogon birják a cseh királyi címet és Csehországnak hatalmukban levő területét; M. halála után azonban Ulászló v. örökösei 400000 forintnyi váltságdíjért megszerezhetik Morvaországot, Sziléziát és Luzsáciát. 1479 ápr. pedig Kázmér lengyel királlyal is több előny biztosítása után kibékült. Frigyes császár azonban nem tartotta meg a szerződésnek a hadi költségre vonatkozó részét, mivel csak 50000 aranyforintot fizetett. Azért M. 1479 márc. tiz évre szövetkezett Svájccal, kárpótlásul elfoglalta a stájer határon levő Regedevárat és ezzel megújította a háborut, mely azonban csak lanyhán folyt. 1482 szept. 30. M. elfoglalta Hainburgot, Kőszeget és Bécs környét. A pápai közbenjárások hatástalanok maradván, 1484 márc. ismét hozzáfogott Bécs körülzárásához, melyet 1485 jan. lövetni kezdett. Jun. 1. a kiéhezett város megadta magát. M., majd később felesége, nagy ünnepélyességgel vonult be a városba, mely ezentul udvarának is székhelye volt. Felvette az ausztriai hercegi címet és Ausztriával mint meghódított tartománnyal bánt.
M. most, jobban mint valaha, számított arra, hogy világuralmi terveit megvalósítva, elnyeri a császári trónt. Az 1486 febr. havi frankfurti birodalmi gyülés azonban Frigyes császár buzgólkodására ennek fiát, Miksa főherceget, választotta meg római királlyá és igy erre nézett a császári trón. A választás ellen a meg nem jelent cseh választó, Ulászló, M.-től ösztökélve, óvást tett. Maga M. pedig boszutól feltüzelve, folytatta Ausztria meghódítását és 1487 aug. 14. a két évig sikertelenül vívott Bécsújhelybe is bevonult. Ezalatt a német birodalmi gyüléstől M. ellen megszavazott 3000 főnyi sereg Albert szász herceg vezérlete alatt Ausztriába vonult, de már rövid, békés tárgyalás után visszatérvén Németországba, minden a régiben maradt. Időközben a törökökről sem feledkeztett meg M. A nagy támadó hadjárat tervét, mely mindvégig kedvenc eszméje maradt, egymagára hagyatva, kellő segítség híján meg nem valósíthatta. Azonban még sem maradt tétlenül. 1479. p. Báthory István erdélyi vajda és Kinizsi Pál a kenyérmezei diadalt aratták (l. o.). 1480. Kinizsi Szerbiában, maga M. pedig Boszniában több ízben megverta a törököt. A szintén a töröktől ostromolt Otranto felmentésére Olaszországba is küldött Magyar Balázs vezérlete alatt egy kis sereget, mely derekasan megfelelt feladatának. 1483 végén azonban Bajazid szultánnal öt évre fegyverszünetet kötött. 1487. a vele sohasem rokonszenvező Velence ellensúlyozására elfogadta a magát a pápától függetlenítő Anconának védnökségét, mely alkalommal Nápoly érdekeit is megvédte a szentszékkel szemben. 1489. Miksa római király, a császár fia, békés közeledést kezdett M.-hoz, akit nagyra becsült. Hosszasabb alkudozásokat folytattak. M. itt is, különösen törvénytelen fiának, Korvin Jánosnak érdekeit tartotta szem előtt, akinek - Beatrixtól nem születvén gyermeke - már évek óta biztosítani akarta a trónöröklést (l. Korvin János), bár törekvése elvégre sem sikerült. Most is azt követelte, hogy a római király ismerje el Korvin Jánost ausztriai hercegnek és Magyarország trónörökösének, M. halála után pedig támogassa a korona elnyerésében. Korvin János megkoronáztatása után Miksának át fogja adni Ausztriát és Pozsony városát minden váltságdíj nélkül. Miksa pedig leányának, Margit főhercegnőnek kezét felajánlotta Jánosnak. A szerződés megkötésének helyéül Linzet tűzték ki, ahova a már 1487 óta folyton betegeskedő M. 1490 jan. nagy nehezen elindult. Febr. 24. még nagy pompával megülhette Bécsben nevenapját, de már 1490 ápr. 6. meghalt, valószínüleg agyszélhüdésben. (Némelyek alaptalanul vádolták Beatrixet, hogy M.-t megmérgezte.) Székesfehérvárra vitték, ahol a magyar királyok régi temetkezési helyén, Szt. István egyházában tették örök nyugalomra.
M. külügyi politikájában, mint azt Fraknói kifejté, hármas célt követett. Biztosítani akarta a magyar állam függetlenségét (még a római szentszékkel szemben is), megalapítani Ny.-Európában való tulsúlyát (német-római császári méltóságra való törekvés) és megoltalmazni az országot a törökök ellen. Belintézkedéseiben is nagy érdemeket szerzett. A honvédelmet reformálva, megteremtette az állandó hadsereget is (l. Fekete sereg). A pénzügyek terén nevéhez fűződik a kamarai haszonnak (lucrum Camerae) eltörlése, az adózási rendszer megváltoztatása, az állandó királyi kincstári adó (tributum fisci regalis) és koronavám létesítése. (Emlékérmét l. az Emlékérem mellékletén, aranyforintjának, boroszlói és jägerndorfi garasának, valamint obulusának képét l. az Érmek mellékletén.) Sokat tett a nádori méltóság hatalmi körének szabályozására (1485), a jogbiztonság emelésére és a törvénykezés rendezésére is (1486. évi országgyülés). M. igazságszolgáltatását jellemzi a s9kszor használt közmondás: «Meghalt M. király, oda az igazság». M. kiválóan érdeklődött a renaissance irodalmi és művészeti mozgalmai iránt is. Maga is foglalkozott a tudományokkal, s eredetiben olvasta a görög és latin klasszikusokat. Maga köré gyüjtötte a legkiválóbb külföldi és hazai tudósokat, irókat és művészeket; budai és visegrádi palotájának, melyek fényes udvarának keretéül szolgáltak, tökélyesbítésére a leghiresebb olasz építőmestereket hivta meg. Megalapította a pozsonyi egyetemet (Academia Istropolitana), a budai teologiai intézetet, a nagyszerü Korvina-könyvtárt (l. Korvina). Nem idegenkedett a magyar költészettől sem; a hagyomány szerint asztalánál magyar lantosok zengték a hősök tetteit. M. uralkodása alatt (1473) jött létre Budán az első hazai könyvnyomda is (l. Hess András). M.-nak arcképe többek között ránk maradt a volt ambrasi (most bécsi) udvari gyüjteménynek egy szép márványreliefjében. Szülőházát Kolozsvárt 1888. emléktáblával jelölték meg; 1896 szept. 27. pedig u. o. felállítani készülnek szobrát (Készíti Fadrusz).
M. a mondában. M. alakja körül még életében megkezdődött a mondaképződés, amire a nagy uralkodó jellemén és tettein kivül az udvarában élősködő humanisták hizelgő hadának iratai különösen a Galeotto Marzio (l. o.) adomagyüjteménye s más hasonló feljegyzések adták meg az irányító hatást. M. e feljegyzésekben mint az elmés, erélyes és önérzetes, de alkalomadtán leereszkedő s mindig nemesszivü és igazságos uralkodó mintaképe áll előttünk, akinek jeles tulajdonságait más, előtte élt kiváló és népszerü fejedelmek hasonló vonásaival és az ezekhez fűződő hagyományok némelyikével is tódította és ékesítette panegyrikusainak kedveskedő buzgalma; de még egyéniségének az a valóban csodaszerü varázsa is, amellyel a nép szivében örökké emlékezetessé tudta magát tenni, anélkül, hogy valósággal az a népe javáért (népen itt kivált a jobbágyságot értve) demokratikus szellemben érző fejedelem s az igazságos uralkodó eszményképe lett volna, akinek a nevéhez fűződő hagyomány őt féltünteti. E mondák egy jó része, mint legújabban az összehasonlító irodalom- és hagyománytörténet néhány szorgalmas kutatójának kimutatnia sikerült, idegenből került a magyar népköltségbe s ennek révén a műirodalomba, vagy pedig emebből viszont amabba. A M.-ról szóló legelterjedtebb adomák (u. n. trufák) egy részének idegen eredetét, vagy legalább analogiáit Binder Jenő derítette ki, részben más, előtte e téren megkisérlett nyomozások alapján. (Néhány Mátyás királyról szóló trufánk s rokonaik. Brassói állami főreáliskola Értesítője 1893-94.) E «trufák» egy része már Székely István és Heltai Gáspárban feljegyzőjére talált s azóta számos másokkal gyarapodott, mint Binder igen helyesen mondja, «abból a hullámzó meseáradatból, mely egyes esetekben tán más kiinduló pontokról, de legtöbbször az árja népek őshazájában eredve, a századok hosszu folyamán át egész Európán végig hömpölygött.» A M. alakjával foglalkozó magyar műköltési termékeket, melyek jórészt szintén ama népköltségi anyag feldolgozásai, Vozári Gyula állította egybe nagy szorgalommal (Mátyás király a magyar költészetben. Munkácsi áll. főgimn. Értesítője 1893-94.), kinek dolgozatához igen becses adalékokat nyujt Zlinszky Aladár birálata, az Egyet. Philol. Közlöny 1895. évfolyama 746-755. lapjain. V. ö. u. o. 73. s köv. Petz Gedeonnak Binder idézett értekezéséről szóló ismertetését. Fölötte érdekes különben, hogy M. nemcsak a magyar nemzet, hanem más, különösen a velünk szomszédos szláv népek mondáiban él, mint az eszményi, mindenekfölött mint az «igazságos» uralkodó mintaképe. Igy a krajnai és karintiai szlovének egy a német Barbarossa Frigyesről szóló mondához feltünőn hasonló hagyományt fűznek M. nevéhez, kinek egykori visszajövetelétől várják az igazság lealkonyult napjának újra felvirradását, a hajdani aranykor visszatértét. E monda szerint (melyet az Osztrák-magyar monarchia irásban és képben VIII. köt. 154. oldalon közöl) M. nem halt meg, hanem a krajnai Griglav hegy üregében (vagy más hagyomány szerint valahol a magyar Alföldön) rejtőzik. Mikorra szakálla kilencszer körüléri az asztalt, amelynél hiveivel ül, akkor ismét feltámad s vele felébred vitéz serege is, amelynek élén rövid harc után diadalra vezeti benne bizó s az igaz hitért vele csatára induló népét. Más karintiai hagyomány meg azt tartja róla, hogy a barlang előtt, amelyben alszik, minden karácsony éjjel kivirul egy hársfa s éjféltől egy óráig édes illatot árasztva virágzik, aztán pedig elszárad. Ugyane monda szerint a dicső király szt. György napján fog feltámadni. Visszajöttétől e hagyomány is az eltünt aranykor megújulását várja.
2. M. (II.), magyar király és német császár, szül. Bécsben 1557 febr. 24., mint Miksa császár harmadik fia, megh. 1619. márc. 20. Nevelője Busbecq volt, a hires diplomata. 1577. a dél-németalföldi katolikus párt meghivására elment Németalföldre, melynek kormányzóságát 1578. foglalta el; de belátván működésének sikertelenségét, 1581. lemondott. 1593., mikor testvére, Ernő főherceg elment Németalföldre, Alsó-Ausztria helytartójává lett. Tevékenyen vett részt a Bocskay felkelését követő bécsi béke létrehozásában, melynek egyik pontja szerint M. az országot a nádor és a magyar urak tanácsával teljes hatalommal kormányozza. Ugyancsak 1606 márc. 21. a Habsburg-ház főhercegei M.-t családjuk fejévé és támaszává választották, mivel az uralkodó Rudolf bárgyuságánál fogva az uralkodásra többé nem volt alkalmas. 1607 dec. 21-re M. Pozsonyba országgyülést hirdetett, amelyen a rendek sérelmeket hoztak fel a bécsi békének meg nem tartása miatt, egyszersmind biztosították M.-t, hogy adandó alkalommal az uralomra fogják segíteni, ha életbe lépteti a vallásszabadságra vonatkozó békepontokat. 1608 febr. 1. a szövetkezett magyar és osztrák rendek M.-sal együtt aláirtak egy szerződést, mely a bécsi béke szigoru megtartásáról intézkedik. Hiába tiltakozott az ellen Rudolf és nyilvánította semmiseknek a végzéseket, a kassai gyülés őket február 25. mind újból elfogadta. M. erre 25000 emberből álló sereggel Prága alá vonult és felszólította Rudolfot, mondjon le és vonuljon Tirolba. A harc már kitörőfélben volt, mikor többeknek közbenjárására jul. 25. Rudolf Magyarországról és az ausztriai tartományokról (Csehország kivételével) lemondott. Augusztus 20. Báthory Gábor erdélyi fejedelem is segítségre kötelezte magát M.-iránt, aki okt. 27. Pozsonyba érkezett a koronázás végett. A rendek azonban előbb biztosítani akarták jogaikat és igy jöttek létre az u. n. «Koronázás előtti cikkelyek». Nov. 16. (1608) választatott M. királlyá, nov. 19. pedig Forgács Ferenc esztergomi érsek által megkoronáztatott. A koronázás után még dec. 6-ig tartott az országgyülés, amelyen a «Koronázás utáni cikkelyek» keletkeztek, melyek főleg az országgyülés szervezetének megállapítása miatt nevezetesek. Az ausztriai evangelikus rendek 1609 elején követséget küldtek Kassára, hogy a király adja meg Ausztria valamennyi lakóinak a vallásszabadságot, melyet Miksa főherceg csak a nemesekre szorított; de azért mégis letették a hódoló esküt. Nemsokára a magyar rendekhez azon kérelemmel fordultak, hogy ezek biztosítsák a pozsonyi szerződés végrehajtását. Bár M. más nézeten volt a közös vallásszabadságot illetőleg, mégis törvénybe iktatták, hogy a pozsonyi szerződés érvényes és teljesítendő. Rudolf boszuból Lipót főhercegnek akarván megszerezni Csehországot, M. 1610 elején az osztrák rendektől segélyt kért, amelynek fejében a vallásszabadság terén nekik engedményeket tett. Mikor Lipót hadai már Alsó-Ausztriába törtek, szept. 10. létrejött az egyezség, mely szerint M. elismeri Rudolfot császárnak, Lipót pedig elbocsátja hadát. Ez azonban a szerződés ellenére újból hadat indított és 1611 febr. 12. elfoglalta Prágát, mire M. Thurn gróf segítségével márc. 24. a Csehországról való lemondásra is kényszerítette Rudolfot és máj. 23. cseh királlyá koronáztatott. E közben Báthory Gábor erdélyi fejedelem, miután feldúlta a szászok földjét és elfoglalta Havasalföldet, Serbán Radul vajda és Weis Mihály szebeni biró által megveretett, amit M. Erdély megszerzésére akart felhasználni. Ennélfogva 1612 jun. 29-én Forgács Zsigmondot Báthory ellen küldte. A vállalat azonban kudarccal végződött, ugy hogy Thurzó nádor békére lépett szept. 27. M. elismeri Báthoryt és szükség esetére 2000 lovast igér neki, amit ez meg is kapott Bethlen Gábor ellenében. Báthory viszont segítséget igért M.-nak mindenki ellen, kivéve a törököt. Husztot, Kővárt, Nagybányát és Tasnádot átadta. Mikor azonban Báthory meggyilkoltatása után Bethlen került a fejedelmi székre, M. csak ugy akarta elismerni, ha megerősíti a Báthoryval kötött szerződést és, legalább is titkon hűségi esküt tesz. Az erdélyi fejedelem ezt megtagadta. Az 1514 máj. havában tartott kolozsvári gyülésen meg Pécsi Simon, erdélyi kancellár Huszt, Kővár, Nagybánya és Tasnád helységeket követelte vissza, mint a szerződés megtartásának föltételét. E követelést a török is támogatta és háboruval fenyegetőzött. A jul. 18. linzi, továbbá az 1515 máj. 6. nagyszombati tanácskozás végre eredménnyel járt, amennyiben az engedékeny M. elismerte Erdély fejedelemválasztási jogát, biztosította az Erdélyhez tartozó várakat ennek számára és Bethlen hűségét a magyar korona iránt. Az 1615 máj. 26 - jul. 21. megújított zsitvatoroki béke szerint 160 falut kellett volna a törököknek átadni, ami nagyon nehezen ment. Továbbá Bethlen erőszakkal elfoglalta Jenőt és Lippát, mely várakat szintén követelték a törökök. Hiába támogatta az udvar Homonnay Bálintot és Radul havasalföldi vajdát Bethlen ellenében, ez Lippát átszolgáltatta, mig Jenőt sikerült megtartania. Mivel M.-nak nem volt gyermeke, utódául Ferdinánd főherceget szemelte ki, akit 1617 jun. 9. meg is koronáztak Prágában. A magyar rendek pedig Pozsonyba gyültek, ahol 1618 márc. 15. a beteg király követei előadták óhajtását. Hosszas vita után, mivel a rendek féltették az alkotmányt, 17 pontra megeskették Ferdinándot, akit azután máj. 16. megkoronáztattak. A koronázás után még 77 törvénycikket alkottak a sérelmek orvoslására. E közben a csehországi viszonyok már elmérgesedtek, Dampierre és Longueval-Bucquoi bevonultak Csehországba, Schlick és Thurn pedig Felső-Ausztriába. M.-nak mindezt tehetetlenül tűrnie kellett, valamint azt is, hogy Ferdinánd a hatalmas Khlesl miniszter elzáratása után maga ragadta meg a kormányt. A legnagyobb forrongás közepette halt meg.(Negyedtallérjának képét l. az Érmek mellékletén.)